Vanessza ismét két aranyérmet nyert!


2017.03.25-én Békéscsaba adott otthont a Kick-Box Diákbajnokság Országos döntőjének, ahová a Beerfort Nyergesújfalu Kick-Box SE 8 versenyzővel, valamint Hirsch Viktor és Szántó Sándor edzővel utazott.

Tóth Vanessza ismét „kirándult” kicsit a pointfighting szabályrendszerben, ahol csak egyetlen ponttal maradt le a fináléról, bronzérmet szerzett. De az igazán fontos küzdelmek ezútán következtek számára. Sem a kick-light, sem a light-contact szabályrendszerben nem talált legyőzőre, így a korábbi bronzérem mellé két aranyérmet is nyert. Ráadásként részt vett az Esztergomi KBSE valamint a Perfect-Change Metex 05 Controll SE versenyzőiből összeállított pointfighting csapatversenyen. Itt csupán a hecc kedvéért indultak, a csapat ezüstérmet szerzett.

Horváth Luca első ízben vett részt a Diákbajnokság döntőjén. Luca korábban Dunaalmáson kick-boxozott, idén februártól készül a versenyekre csapatunkkal. A cadet II-es lányok 46 kg-os kategóriájában két bronzérmet gyűjtött be.

Jászai Orsolya ezúttal 55 kg-ban próbált szerencsét, hiszen az előnevezésben leadott -50 kg-os lányok mindegyike lesérült vagy lebetegedett a hétvégére. Sajnos a súlykülönbség előnye itt is megmutatkozott, az első menetben megszerzett néhány pontos vezetése a 2. menetben elfogyott, így lemaradt a dobogóról. Ugyanebben a súlycsoportban Schmidt Zsófia kick-light és light-contact kategóriában is a döntőbe verekedte magát, de nagy riválisát ezúttal nem sikerült legyőznie, így kétszer is a dobogó második fokára szólították az eredményhirdetésnél.

A lányok után a fiúk bizonyíthattak. Didenko Alexander  junior 57 kg-ban remek küzdelmet mutatva egy ezüstöt és egy bronzot zsebelt be, ezzel is hatalmas lépést tett a válogatottság felé.

Drágán Dominik Cadet II. 57 kg-ban állt tatamira, ahol ezúttal be kellett érnie a dobogó harmadik fokával, sajnos még látszott rajta a sérülések miatti kihagyás, hiszen 2016-ban egy komolyabb versenyen sem tudott részt venni.

Cadet II. 63 kg-ban Bali Rajmund két kategóriában is bronzérmes lett.

Végül, de nem utolsó sorban a legkisebb fiú, Gombás Zsombor a 32 kg-os súlycsoportban technikás bunyójával egy bronzérmet szerzett.

A fordulatos küzdelmek, óriási bravúrok, egyéni teljesítmények mellett ki kell emelni, hogy nagyon jó érzés volt látni, igazi CSAPAT vagyunk.

Minden versenyzőn látszik a folyamatos fejlődés, és a hozzáállásuk is példaértékű, heti 5-6 edzés mellett, hétről-hétre versenyekre utaznak és bizonyítanak, le a kalappal előttük.

Egy héttel korábban Németországban, a German Open, nyílt német bajnokságon is tatamira léptek a versenyzők. A jól szervezett rendezvényen, az 1250 fős mezőnyben Zsófi és Orsi ezüstérmet, Vanessza, Rajmund és Scheirich Réka bronzérmet szereztek. Alexander pedig 2 ezüst és egy bronzéremmel térhetett haza. Számára külön öröm volt, hogy a felnőttek között is a döntőbe jutott kick-light szabályrendszerben.

A most következő hétvégén (április 2-án) a fenti fiatalok közül Zsombi, Luca és Dominik vesznek részt a 4Fight II. osztályú versenyen, a többiek pihenőt kapnak, majd egy héttel később Bosznia-Hercegovinába utaznak és mérkőznek az újabb ranglistás versenyen.