Nehéz döntések


Az Utánpótlás OB-n biztossá vált, hogy Schmidt Zsófia és Szabó Z. Dominik indulási jogot szereztek az augusztusi Európa-bajnokságra, melyet idén az Atlanti-óceán partján fekvő, Spanyolországi San Sebastianban rendez meg a világszövetség.

Az OB után mégis nehéz döntéseket kellett meghoznunk. Edzőként nem csak az a feladatunk, hogy edzéseket vezessünk, küzdősportról lévén szó a gyermekek egészséges testi és lelki fejlődését is szem előtt kell tartanunk.
Figyelembe véve Zsófi esetében azt, hogy első éves a korosztályában és bár edzéseken 200%-os erőbedobással készül, a versenyek nem igazán alakultak jól neki ebben az évben. Ezért úgy döntöttünk, hogy az idei évben még nem utazik ki az EB-re.

Így csak Dominik maradt a készülők “listáján”. Ő közel egy éve küzd vállsérüléssel, ami miatt az OB-t is kihagyta. Megkezdte a rehabilitációt, majd az alapozást, de világossá vált számára és számunkra is, hogy eljött az a pont ahol komolyabb beavatkozásra van szükség, hiszen az is előfordult, hogy rúgás közben kiugrott a válla. Sajnos ez miatt az ő EB szerepléséről is le kellett tennünk, hiszen a legfontosabb, hogy 10-20 év múlva is egészségesen tudjon élni.